Számos fajtája van ennek a közkedvelt és népszerű játékformának, kezdve az igen egyszerű lineáris játékmenetű el nem téveszthető/rontható játéktól az igen összetett, bonyolúlt és erős logikai készséget igénylőn át, a kibírhatatlan japán nyelvű pixelvadászaton keresztül, a szórakoztató közepesen nehéz kalandjátékokig bezáróan.
Ezek közül nekem az egyik kedvencem az ún. room escape játékok, másnéven kijutós játékok, ahol általában egy szobába, házba vagyunk bezárva, és célunk, hogy kijussunk.
Van olyan, ahol nem kell csinálni semmit, egyszerűen kisétálunk az ajtón. Természetesen itt az alkotó vicces volt, és kiparodizálta az egész műfajt, ami nem is csoda, hiszen ha valaki több ilyen játékkal játszott, az tudja, hogy storyline-nak néha olyan abberált és elvetemült szövegeket írnak, ami már simán lefárasztja az embert, ezek után pedig olyan életszerűetlen dolgok történnek, mint pl. a Nigepicóban.
Azért, hogy alá is támasszam mondandómat, vegyük példának az előbb említett játékot.
A gotmail.jp csapat híres a hihetetlen béna bevezető szövegeiről.
Jelen esetben: egy fodrász szalonban vagyok. Mi történt? Biztosan elaludtam.
Na ja. Épp mossák a hajam, amit én is bírok a fodrásznál, vagy kapom a hajszeszes fejmasszázst, ami közben én is aludtam már el majdnem, és akkor a fodrász ezt nem veszi észre, hanem miközben horkolok, szépen befejezi amit elkezdett, megszárítja, és ott hagy aludni engem, mert hát mindent a vendégért. Most mondhatnám azt, hogy zárásnál sem tűnik fel senkinek, hogy: "gyerekek, hiszen itt alszik egy pali", de nem mondom, mert nem így van.
Inkább az történhetett, hogy miután bealudtam, a gonosz borbélyok pokili tervet eszeltek ki ellenem, és bezártak ide, de előtte még jól kifundáltak nekem egy nagyon összetett és bonyolúlt rendszert ami által kijuthatok... Így történhet meg az, hogy a kezükkel a párás tükörre írják a kód egy részletét, amit csak akkor tudok majd megnézni, ha megtalálom a hajszárítot, és azzal újra bepárásítom a tükröt, vagy hogy meg kell keresnem a szidolt, amivel majd egy rozsdás pengét tudok letisztítani, azért, hogy végül az egyik fodrásszék bőr ülökéjét felvágjam, mert ott a kijutáshoz szükséges kulcs. Igazán életszerű.
Vannak aztán olyan játékok is, ahol egyszerűen nincs bevezető, csak ott vagy a szobában, vagy kiderül, hogy akkor ez most egy teszt, és téged tesztelnek, hogy ki tudsz -e jutni.
Akad olyan is, ami viszont egész kellemes, és értelmes, és rendes sztorija van, bár ezek a sztorik általában viccesek sem mint életszerűek, általában nem a kijutósok, hanem inkább a kaland kategóriába tartoznak, ilyen pl. a Case of The Crabs, vagy az én egyik nagy kedvencem, a teljesen elborult, cinukus hangvételű és pszihedelikus Brain Hotel, tessék kipróbálni őket :)
A legkiállhatatlanabb, legrosszabb szerintem a japán pixelvadász játék. Ezeket rendre kihagyom, vagy csak leírással játszom őket végig. Itt történnek olyanok, hogy egy teljesen sima egyszínű falon egyetlen darab pixel van, amire ha ráklikkelsz, na akkor nyílik ki valami panel, aminek ha a jobb felső sarkában a megadott pixelre klikkelsz, akkor... Vagy nem elég a kuka aljára klikkelni, hanem a kuka aljának jobb sarkában arra az adott pixelre. Mert ez is életszerű. Mindezt tetézik azzal, hogy a jelszót japánul adják meg, bár a játék elején szépen kiírják angolul, hogy start, de arra nem veszik a fáradságot, hogy esetleg lefordítsák angolra azt a 25 mondatot, ami a játékban szerepel.
Szóval, egy szép grafikával, kellő nehézséggel rendelkező point 'n' click játék igazán jó szorakozást tud nyújtani fél-, egy órára, ha pedig elakad az ember, az oldalt látogató más játékosok úgy is segítenek neki, feltéve, ha nem akadtak el ők is.
A következő részben leírom azokat az általános technikákat, amelyekkel nagy valószínűséggel bárki végig tud játszani egy ilyen játékot, ha van egy kis gógyija, és képes elfogadni azt, hogy ezeknek a játékoknak saját szabályrendszerük van, és hogy kicsit el kell vonatkoztatni a való világtól, mert itt bizony általában nem a legegyszerűbb út a helyes...
Következő rész:
Általános végigjátszási technikák >>
